Keveset hallunk a gyógypedagógia megújításáról vagy rehabilitálásáról, pedig ez is fontos része az oktatási rendszernek. Hallhatnánk-e az ezzel kapcsolatos elképzelésekről?
A tézisek egyes fejezeteiben az alábbiak vonatkoznak a gyógypedagógiára:
A prioritások között szerepel a leszakadás megakadályozása.
A "Vállalás" alcím alatt a következő szerepel: A leszakadt vagy leszakadóban levő rétegek gyermekeinek eredményes tanulásához, fejlődéséhez új esélyt teremtünk.
Viszonylag konkrétabb megközelítést olvashat az alábbi fejezetekben:
"Általános iskola"
Az általános iskola együttesen (integráltan) nevel minden gyermeket, de a sajátos vagy speciális nevelési igényűekkel való foglalkozást – akiknek létszáma nem haladhatja meg a 10 százalékot – külön szakemberek segítik.
A 10 százaléknál magasabb arányszám, illetve súlyos fogyaték esetén a sajátos nevelési igényű gyerekeket 5, legfeljebb 8 fős csoportokban lehet nevelni. Emellett fenn kell tartani és szükség szerint fejleszteni a speciális intézményhálózatot.
A 4. évfolyam után szükség esetén továbbképző évfolyam szervezhető.
"Pedagógiai szakszolgálat"
A regionális, megyei vagy kistérségi szinten szervezett szakszolgálat funkciója mindazoknak a kisegítő feladatoknak a szakszerű ellátása, amelyek meghaladják a képzett pedagógusok kompetenciáit. Kiemelt feladatai: nevelési és pályaválasztási tanácsadás gyerekeknek és szülőknek, logopédiai szakszolgálat, fejlesztő pedagógusi szakszolgálat, gyógypedagógiai tanácsadás, gyógytestnevelés, gyógytorna, szakértői és rehabilitációs bizottságok működtetése az eltérő képességű gyerekek diagnosztizálására, krízistanácsadás.
"Felzárkóztatás"
Az iskolák minden tanévben regisztrálják az e körbe tartozó tanulóikat, és egyéni fejlesztésükre tervet készítenek. Az eredményekről évente meghatározott rend szerint számot adnak.
Cél, hogy a legtöbb gyermek integráltan nevelhető-képezhető legyen, mire középiskolába kerül.
A feladatok további konkretizálását és időrendiségét a későbbiekben tematikusan szerveződő munkacsoportokban fogjuk kidolgozni. Ebben a munkában való részvételét előre is köszönjük.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára 2010. június 2-től,
a FIDESZ - KDNP országgyűlési képviselője 2006-tól,
a Fidesz Kulturális Tagozatának országos elnöke.
Férjezett, két gyermeke és két unokája van.
Bakonyszentlászlóban lakik.