MILYEN KIHÍVÁSOKNAK KELL MEGFELELNIÜK OKTATÁSI RENDSZEREINKNEK A TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS ÁTALAKULÁST MEGÉLŐ TÁRSADALMAKBAN?

Elhangzott 2010. május 4-én Jerevánban, a Frankofón Parlamenti Közgyűlés (APF) európai regionális ülésén.

"Változások és szükségszerű folytonosság az iskola szerepének, küldetésének, értékeinek és pedagógiai célkitűzéseinek terén"

A magyar szekció hozzászólása
Hoffmann Rózsa, a magyar szekció elnöke

2008 ősze óta az egész világot a pénzügyi és gazdasági válság foglalkoztatja. A válság okainak feltárására tett kísérletük során az államok és az Európai Unió elsősorban a látható jelenségeket vizsgálják (mint például a bankszektor működése, a gazdasági szereplők támogatására megtett vagy elmulasztott intézkedések, az államok szabályozó szerepe), és elemzésük nem igazán terjed ki a válságot előidéző jelenségek hátterének feltárására. Nevezetesen arra, hogy a társadalmakat alkotó embercsoportok tudásszintje, viselkedési formái és értékrendje milyen mértékben járult hozzá a pénzügyi, s számos helyen a gazdasági rendszer összeomlásához.

A gondolatmenet e pontján szükségszerűen felmerül az alábbi kérdés: az oktatási rendszerek miként látják el, s vajon továbbra is ellátják-e a rájuk bízott feladatokat? Sikerült-e megfelelő választ adniuk a modern kor kihívásaira? Egyrészt mennyire voltak képesek, s vajon most képesek-e állampolgárok millióit felkészíteni arra, hogy saját boldogságuk érdekében munkálkodjanak, másrészt pedig – és az emberiség szempontjából ez a fontosabb szempont – képesek-e, vagy készen állnak-e arra, hogy alkotó módon hozzájáruljanak a közösségek (családok, nemzetek, Európa és az egész emberiség) harmonikus fejlődéséhez?

A politikusoknak egy másik válságban lévő világ, az iskola felé kell fordulniuk. A modern demokráciák csak akkor működhetnek megfelelően, ha az államalkotó polgárok elegendő tudással és megfelelő viselkedési formákkal rendelkeznek ahhoz, hogy képesek és készek legyenek a demokratikus normák szerinti együttélésre, amelynek alapjait a családban és az iskolában kell elsajátítaniuk. A haladásba vetett optimista hitünk azt mondatja velünk, hogy nemzedékről nemzedékre egyre közelebb kerülünk az ideális államhoz. Ezzel szemben egész Európában, így Magyarországon is annak a nyomasztó tendenciának lehetünk tanúi, hogy a fiatalok zöme egyre távolabb kerül a demokratikus normáktól. Iskoláinkban egyre nagyobb problémát okoznak az agresszív viselkedési megnyilvánulások. Ahelyett, hogy a gyerekek mindinkább együttműködők lennének, osztálytársaik és tanáraik ellen fordulnak. Az sem ritka, hogy a gyerekek brutális cselekedeteket hajtanak végre és súlyos fizikai sérüléseket okoznak egymásnak. Az is megesik, hogy tragikus gyilkosságokat terveznek el. Bántalmazzák tanáraikat, akiknek a szülők részéről is egyre növekvő agresszióval kell szembenézniük. Sokan nem írnak házi feladatot, nem ismerik vagy visszautasítják a közösségi léthez szükséges fegyelmet és normakövetést. Ezzel párhuzamosan a fiatalok iskolai eredményei egyre rosszabbak, tudatlanságuk és műveletlenségük gyászos méreteket ölt.

Hogyan jutottunk idáig?
Mi idézte elő ezeket a nemkívánatos jelenségeket?
Mit tehetnek a törvényhozók a helyzet javítása érdekében?

A magyar szekció egy évvel ezelőtt Jerseyben az elnöki konferencia alkalmából vetette fel ezeket a kérdéseket, és nagy örömünkre szolgál, hogy a frankofón világ törvényhozó testületeit összefogó Frankofón Parlamenti Közgyűlés Európai Régiója napirendjére tűzte a neveléssel és az oktatással kapcsolatos kérdések vizsgálatát.

A téma tárgyalásakor abból a megállapításból indultunk ki, hogy az iskolarendszerek teljesítménye az elvárásokhoz képest érzékelhetően romlik. Az okokat kutatva – sok egyéb mellett – azt kell vizsgálnunk, hogy az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások vajon jó irányt szabtak-e az iskolák fejlődésének; hogyan alakultak az iskolák működését meghatározó állandó (örök) és új elemek az oktatási rendszerekben. Mindezt három konkrét témát tárgyalva járjuk körbe, éspedig:
1.) Változott-e és hogyan az iskola küldetése a modern társadalmakban?
2.) Változtak-e és milyen értelemben az iskolák által közvetített értékek?
3.) Változtak-e és milyen módon a pedagógiai célok, eljárások, eszközök?

1.)
Az iskola szerepe és feladatai
Az iskolát mintegy ötezer évvel ezelőtt hozta létre az emberiség. Kezdettől fogva kettős funkciót hordozott. Feladata volt egyfelől továbbadni az új nemzedékeknek mindazt a tudást és értékrendet, amelyet az idősebbek felhalmoztak és birtokoltak. Ez az iskola értékőrző, konzervatív funkciója. Másfelől pedig az iskolának képessé kellett tennie a fiatalokat arra, hogy működtessék a társadalmi rendszereket, fejlődést idézzenek elő, azaz hogy őseik tudását meghaladva maguk is értékeket teremthessenek. Ez utóbbi az iskola progresszív funkciója. Az előbbi az elméleti tudást, az utóbbi a gyakorlatit, ha úgy tetszik, a kompetenciák fejlesztését jelenti. Ideális esetben a konzervatív és a progresszív funkció egyensúlyba kerül, és az iskola harmonikusan működik.

Napjainkban az oktatáspolitikák a második, a progresszív funkciót részesítik előnyben. Ezzel párhuzamosan a pedagógus munkáját is állandóan változónak tételezik, s folyton megújulást sürgetnek. Az állandóságot, a stabilitást nem tekintik értéknek, inkább maradiságnak minősítik. Felerősödött az a szemlélet, amely az iskolát szolgáltatásnak tartja.

E felfogás szerint mindig a szolgáltatást igénybe vevőnek (a gyereknek és a szülőnek) van igaza, a tevékenységet az ő elvárásaihoz kell igazítani, a partneri elégedettséget minden áron megszolgálni. Ezzel szemben a kontinentális pedagógiai hagyomány szerint az iskola nevelőintézmény. Ez a felfogás a nevelést az értékátadás, a kultúraközvetítés, valamint az egyén és általa a közösség (család, nemzet, egyház, emberiség) fejlődésének szolgálatába állította. A pedagógus munkája tehát mindig szolgálat volt. Olyan szolgálat, amelyet a társadalom megbízásából, a felkészültségükre és emberi kvalitásaikra épülő bizalom mellett végeztek. És amely szolgálatért a társadalom érdemük szerint meg is becsülte őket.

Az iskola nevelő funkciójának erősítése ma mindennél fontosabb. A családok ugyanis, amelyeknek a természeti és a tételes törvények értelmében evidens feladatuk volna a gyermekek nevelése, ma alig-alig tudják (akarják? képesek?) betölteni a hivatásukat. Ha tehát nem akarunk olyan jövőt, amelyben neveletlen új generáció éli majd az életét kötelességteljesítés nélkül, akkor az iskolai nevelőmunkának nagy hangsúlyt kell kapnia.

A nevelés pedig hagyományos pedagógusi feladat. Ez volt és ez marad a pedagógus minden mást meghatározó feladata. Eljuttatni oda a fiatalokat, hogy szilárd erkölcsi alapon állva legyenek képesek önmaguk és a köz javára cselekedni, autonóm döntéseket hozni. Módszerekben, eljárásokban, a szülőkkel való kapcsolattartásban persze folyton új elemeknek kell a pedagógiai eszköztárba kerülniük. De a lényeg, a gyermek és az ifjú mint emberi egész, alig változott az évezredek során. A nevelés feladataiban tehát az állandónak és a változónak egyensúlyban kell és lehet állnia.

Nem tagadjuk ugyanakkor az iskola szolgáltató arculatát sem. Igen, az intézmény átvállal a társadalomtól (a családoktól) bizonyos szolgáltató feladatokat, amelyek a gyermekek egészséges fejlődése érdekében nélkülözhetetlenek. És az új idők új kihívásaira is felel - például olyan tananyagokkal, amelyek 50 évvel ezelőtt nem is léteztek. Ám ezek nem kívánnak semmi újat a pedagógustól, hiszen e tevékenységek során hagyományos nevelői funkciójukat gyakorolhatják.

Nem tekinthető ugyanakkor szolgáltató intézménynek az iskola a szó közgazdasági értelmében. Hiszen kötelező mind a fenntartása, mind az igénybe vétele. Az előbbi az állam, az utóbbi az állampolgár dolga. És ha kötelező, akkor nem a szolgáltatások elvei szerint működik, ahol mindenek felett álló szempont a partnerek akár ésszerűtlen igényeinek a kielégítése.

Az európai oktatási hagyományok sok ponton hasonlítanak egymásra. Az európai oktatási rendszer alapját a Frank Birodalom fektette le Nagy Károly idején, a VIII. században. A kontinensünkön alapított iskolák századokon át hasonló elvek szerint működtek. Comenius, Rotterdami Erasmus, Rousseau, Herbart, Pestalozzi, Piaget, vagy a magyar Fináczy Ernő munkái az európai oktatási kultúra egészére hatottak. Létezik tehát olyan közös nevező, amely jó kiindulópontként szolgálhat az iskola szerepének, értékeinek, pedagógiai céljainak és a társadalomban betöltött funkciójának újragondolásához.

A frankofón világ épp ezeknek a közös pontoknak köszönhetően válhat különösen gyümölcsöző fórummá az oktatási rendszerekről szóló viták hatékony folytatásához.

2.)
Értékek

Az európai fejlődést formáló filozófiai alapelvek – különösen a fentebb idézett tudós gondolkodók közvetítésével – viszonylag egységes, közös értékeken alapuló iskolarendszer megteremtéséhez vezettek. Engedjék meg, hogy felsoroljak néhányat a közös pillérek közül:

- Az iskola olyan oktató-nevelő intézmény, amely a közösségek által meghatározott célokat követ, és amely e célokhoz igazítja tevékenységét és gyakorlatának szabályait.
- A tanítók-tanárok irányító szerepe az oktatási intézményen belül nem kérdőjelezhető meg.
- A pedagógusok mindig a gyermekek érdekeinek, életkorának, érdeklődési körének és egyéb adottságainak figyelembevételével látják el vezető szerepüket, és azzal soha nem élhetnek vissza a gyermekek kárára.
- A tanulás jelentős pszichológiai és fizikai igénybevételt jelent, ezért csak rendezett körülmények között végezhető; az iskolákban éppen ezért rendnek és fegyelemnek kell uralkodnia, ám ez természetesen nem egyenlő a szigorú és gyakran embertelen katonai renddel és fegyelemmel.
- Az államok (Európában főként a XVIII. századtól) magukra vállalják az iskolák működtetésének kötelezettségét és felelősségét, s állampolgáraikat arra kötelezik, hogy iskolába járjanak (ez a tankötelezettség elve).
- Az államok arra törekszenek, hogy tantervek, tankönyvek és értékelési rendszerek, stb. segítségével minden állampolgáruk közel azonos műveltséghez jusson.

A fenti felsorolás többé-kevésbé hűen tükrözi a kontinentális iskolarendszerek alapelveit. Ettől az angolszász iskolarendszerek több ponton is lényegi eltérést mutatnak: így például megkérdőjelezik a pedagógus irányító szerepét, az iskolai munka nem tantervekre, hanem jórészt a gyerekek kezdeményezéseire épül, és a kontinentális iskolákban régebben megszokott fegyelem sem előírás, hanem a gyermek szabadon dönthet arról, hogy részt kíván-e venni az oktatási-tanulási folyamatban, mit akar tanulni stb.

A közös értékeket az iskolai nevelésben szükségesnek tartjuk időről időre újra meghatározni. Ezeknek egyaránt meg kell jeleníteniük az állandó és az új értékeket. Az állandó értékek közé azokat soroljuk, amelyekre Európa felépült, és amelyek évezredeken keresztül bizonyították időtállóságukat. Ilyenek a bibliai Tízparancsolat alaptételei, továbbá mindaz, ami belőlük automatikusan következik:
- az emberi élet és méltóság kölcsönös tisztelete,
- a szabadság és egyenlőség,
- ne cselekedd azt mással, amit nem akarsz, hogy veled megtegyenek,
- a szorgalmas munka,
- az igazmondás,
- az adott szó szentsége,
- a materiális és szellemi tulajdon tisztelete és el nem vétele,
- az idősek tisztelete,
- a becsületesség,
- összességében a demokrácia alapértékei.

A XX. századtól kezdődően a felsorolt értékekhez egyenrangúként társultak a következők:
- az egyéniség tisztelete,
- az emberi jogok és a jogrend védelme,
- az egészséges életmód,
- a nők és férfiak egyenjogúsága,
- a környezettudatosság,
- a fenntartható fejlődés,
- a gazdasági hatékonyság,
- a fogyasztói tudatosság, stb.

Az iskola akkor tudja hagyományos nevelő funkcióját hatékonyan betölteni, ha ezeket az állandó és új értékeket konzekvensen közvetítik az iskolai alapdokumentumok, programok, tankönyvek, és természetesen a pedagógiai gyakorlat.

Ugyanakkor megjegyzendő, hogy ahol a pedagógusok (és szülők) nem csak szóval, hanem példamutatással is a fenti értékeket továbbítják, ott nemhogy helyi szinten, de országosan és európai szinten is a helyes irányba terelik a következő nemzedéket. Ez esetben már szóba sem jön az erkölcsi dekadencia, a gyerekekben pedig - felnövekedvén - olyan értékrend válik az élet alapjává, amely nem csak a családot, de az egész társadalmat is felvirágoztatja.

3.)
Pedagógiai célok és módszerek

A pedagógiai célokat a pedagógiai gyakorlat évszázadok óta az értékekből vezeti le. Ezeket a fentiekben értelmeztük, és rámutattunk állandó és változó vonásaikra.

Ami a módszereket illeti, az állandó változásra és megújulásra vonatkozó igény e téren tűnik a leginkább indokoltnak. Ám ha az egyensúly felbomlik, e látszólag pedagógiai szakkérdés félrekezelése is komoly károkat okozhat nemzedékek egész sorának a nevelésében.

Ma nagy a csábítás, hogy a tanítás kitüntetett eszköze valamilyen gép legyen: számítógép, oktatógép, digitális tábla, stb. Igen, ezek bevitele az oktatásba az információrobbanás korában immár elkerülhetetlen. Ám a gép sohasem helyettesítheti az embert a nevelés folyamatában.

Ha tehát egyetértünk abban, hogy harmonikus közös jövőnk érdekében szükséges az iskola nevelő funkcióját erősíteni, akkor abból egyenesen következik, hogy erősíteni kell a pedagógusok jogállását, megbecsültségét és tekintélyét. Erről tanúskodnak az elmúlt években napvilágot látott nemzetközi kutatási eredmények is (pl. a McKinsey-jelentés), amelyek egyöntetűen bizonyítják, hogy az eredményes iskolarendszerek magyarázata a jó pedagógusokban rejlik.

Tisztelt Közgyűlés!

Nagy érdeklődéssel és nyitottan várjuk az APF Oktatási, Kommunikációs és Kulturális Ügyek Bizottságának (CECAC) és az Európai Régió tagjainak témánkhoz fűzött észrevételeit, kommentárjait.

Az oktatás kérdéseinek vizsgálata rendkívül fontos. Ezért a magyar szekció azt javasolja az APF-nek, hogy tartsa napirenden a témát.

2010. március 18.