A köznevelésért felelős államtitkár pontosan érkezik, majd köszönés – „Laudetur Jesus Christus”, „In aeternum, amen” –, s Endrédi Józsefné igazgató rövid köszöntője után a gyerekek elé lép. A néhányakban kétségkívül meglévő zavart muzsikával Mozarttal és a Szentegyházi Gyermekfilharmóniával igyekszik oldani, majd mindenkit kérdezésre, hozzászólásra buzdít hiszen az a jó óra, amelyen a diákok minél többet szerepelnek.

Hoffmann Rózsa a gyerekektől előzetesen érkezett kérdésekkel kezd: szóba kerül a törvényhozás, a parlamenti és a kormányzati munka s az, hogy a szavak különbözőségén túl mi a jelentősége annak, hogy 2011 decemberében „közoktatási” helyett „köznevelési” törvényt fogadott el az Országgyűlés. Közben egy-egy kulcskifejezés táblára írására kéri az egyik első sorban ülő fiút. Amikor azt mondja neki, „kodifikáció”, a fiatalember általános derültség közepette kérdez vissza: „Tessék?”

Amikor az őket közvetlenül érintő kérdések kerülnek szóba, a gyerekek is belelendülnek. Némi meglepetésre a „látható kisebbség” jelentkezik csak a kérdésre: ki örül a mindennapos testnevelésnek?

Abban azonban egyetértenek Hoffmann Rózsával, hogy „jó kimozdulni, futni, mozogni”, az egyik hozzászóló fiú pedig meg is kapja a gyermekien gúnyos nevetést, amikor bevallja, ő bizony jó öt órát mindennap képernyő előtt ül.

Az óra második felében az államtitkár – a nemzedékek hete jegyében – a generációk különbözőségéről és kölcsönös tiszteletéről beszél. A gyerekek összegyűjtik a különböző életkorszakokat.

Egyikük az „aggkor” kifejezésre kisebb letolást kap Hoffmanntól majd adok én neked aggkort! -, amikor ezt használja „szépkor” helyett.

Egy fiú megható őszinteséggel mutatja be a családját, szülei, testvére és nagyszülei mindennapi életét. Egy kislány pedig 98 éves dédapja példáját hozza fel, aki még ma is naponta bevásárol és úszik. Az olykor idegőrlő képviselői és államtitkári munka során tán Hoffmann Rózsa sem nevetett még olyan jóízűen, mint mikor a lány azt mondja dédapjáról: „Csak azt sajnálja, hogy már nem szerelmeskedhet”. Zenével ér véget az óra. Hoffmann Rózsa a Klapka-indulóval és azzal búcsúzik a gyerekektől, az is egyfajta harc, hogy megőrizzük és továbbadjuk a nemzedékek tudását, s hogy jobbá tegyük az életünket.

Szerző: Pintér Balázs
Forrás: Magyar Hírlap

Dátum: 2013.04.26.